Szilveszterre vettem anti-aging krémet

Szilveszterkor rendszerint megfogadunk mindenféle fogadalmat, amelyek a nagy bulizások közepette arról szólnak, hogy miben akarunk változást az elkövetkezendő évben. Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de nekem többnyire ezek sosem jöttek be… mármint fogadalmakat persze tudtam tenni a javából, a megvalósításuk viszont már rendre kudarcba fulladt, tehát ezen mindenképpen változtatnom kellett valahogyan.

Időközben sajnos nem sikerült javítanom stresszes, pörgős életvitelemen – ez lett volna az egyik megvalósítandó újévi fogadalmam… – így valószínűleg ennek is köszönhető, hogy idejekorán kezdtek megjelenni az első ráncok és már én is láttam, hogy egyre kevésbé nézek ki jól. Hát, gondoltam, a ráncokon mégiscsak könnyebb segíteni, mint egy életet átszervezni, így elkezdtem körülnézni a piacon, hogy a következő évre milyen eszközökkel javíthatnék a helyzeten, annyira, hogy lehetőleg a szilveszteri partira is szalonképesen jelenhessek meg. Mert ha ezzel is várok következő évig, akkor jó szokásom szerint szinte bizonyos, hogy ebből sem lesz semmi…

Anti aging krémek utáni kutatásaim közepette találtam rá a Florence Bio Cosmesi magyar webshopjára, ahol az értékelési lehetőségeknek köszönhetően szinte minden termékükről szuper dolgokat írtak régebbi vásárlóik. Itt akadtam rá a Florence BIO anti-aging hidratáló arckrémjére, amelyről szintén nagyon pozitívan nyilatkoztak a használók, így magam is úgy láttam, hogy megéri tovább olvasni a leírást.

Mint megtudtam, az összetevők teljesen organikusak: retinolt, hialuronsavat tartalmaz, emellett pedig vitaminok, kollagén, aloe vera, édesmandula olaj, shea vaj és még jojoba is megtalálható az összetevőlistában. Nem spóroltak a tengeri eredetű elemekkel sem, mert szintén van még benne zöld alga kivonat és tengeri moszat is – és nagy örömömre az összetevők teljesen vegánok voltak. Ugyan nem ez volt az elsődleges szempont, de mindenképp szerepet játszott a döntésemben.

A termékleírás azt ígérte, hogy a krém elősegíti a megfelelő hidratáltságot, ezáltal ránctalanít; javítja a bőr textúráját és rugalmasabbá is teszi azt. És ha ez nem lenne elég, akkor még a valamilyen módon károsodott bőrön is segít, legyen az pattanás, napfény okozta problémák, elszíneződések… valljuk be, jól hangzik, főleg, hogy az oldal azt ígérte, hogy a gyorsan beszívódó anti aging krémek táborát erősíti, ezáltal beszívódás után nem marad a bőrön ragacsos érzet – ez szerintem sokunknál nagyon fontos szempont.

Az értékelések és a leírás alapján iszonyú jónak tűnt, így némi morfondírozás után meg is rendeltem: a kiérkezésig nagyjából tűkön ültem, de a kiszállítás gyorsan történt, az ígért határidőn belül, ezzel semmi gond nem volt. Már csak a nagy próbatétel következett, azaz az, hogy egyrészt hatékony- e a termék, és ha igen, mennyire? Képes segíteni a bőrömön a szűkös határidőn belül is?

És legnagyobb meglepetésemre mindkét előbbi kérdésre egy-egy nagy igen lett a válasz! A krém hatása borzasztóan hamar elkezdett látszani – és ez a hatásfok is erősödni látszott, olyannyira, hogy már a környezetem is észrevette a változást. A kevéske meglévő pattanásomnak hamarosan hűlt helye lett, ahogy aprócska szarkalábaim is sorra kezdtek kisimulni. Mindezek mellett valóban hamar beszívódott, utána egyáltalán nem hagyott semmilyen ragacsos érzetet, ami miatt nagyon megkönnyebbültem, mert ha valamire, hát akkor erre borzasztóan érzékeny voltam. Ebben a krémben a legjobb anti aging krémek egyikére sikerült rátalálnom, biztos, hogy újra megrendelem ezt vagy a márkától valami mást!